Telekgerendási Polgárőr Egyesület
Évek óta Polgárőrség működik a falunk védelme érdekében. A 2020-as év kezdete változásokat hozott az egyesület életében is. A hosszas, önkéntes elnökség után, Haraszti Mihály lemondott posztjáról, így az egyesület új vezetőséget választott. A vezetőség elnöke akkor Gáspár Barbara, elnökhelyettese Lipták Fanni lett. Majd 2024 ismét változásokat hozott a vezetőséget, illetve a tagokat tekintve. Lemondott Gáspár Barbara az elnöki posztjáról, majd ezek után Fodor Ádám vette át a helyét. Elnök helyettesi poszton is történtek változások, Zelenyánszki Hajnalka lett az újdonsült elnök helyettes. Rengeteg új taggal is bővült a polgárőrség az új vezetőség megválasztása után, akik ismét fellendítették a polgárőrséget. Új külsőt és belsőt kapott a polgárőr iroda is, ehhez Telekgerendás Község Önkormányzata is hozzájárult.
Fodor Ádám – elnök,
Zelenyánszki Hajnalka – elnök helyettes.
Az egyesület önkéntes tagokból áll, akik a saját szabadidejükből töltenek el több órát éjszakai, illetve nappali szolgálat teljesítéssel a település kül- és belterületén, így tartva fent a falu közbiztonságát. Ezen felül minden kedden segítenek, a vérvételkor levett vér beszállításában a központi laborba. Az egyesület tagjai igyekeznek jelen lenni a falu életében, részt venni a különböző eseményeken is.
Ha valaki esetleg kedvet kapott, illetve szeretne tenni a faluért, várjuk jelentkezését!
Bármikor hívható polgárőrségi telefonszám: +36 30/299-8998